A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum és Bányászati Kiállítóhelye 2015-ben is csatlakozott a Múzeumok Éjszakája programhoz. Idén rendezvényünket az „Üvegváros. Öblösüveggyár történeti és üveg-művészeti tanulmányraktár” köré csoportosítottuk, amely ezen az estén nyílt. A rendezvénysorozatot megnyitotta és a kiállítást köszöntötte Fekete Zsolt Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere. Köszöntőt mondott még Sarló Béla Üveggyártás Hagyományápoló Egyesület elnöke. Nyitó beszédet mondott Dósa Zsuzsanna üvegtervező iparművész. A megnyitón a Pöndölyke énekegyüttes közreműködött. Az üveggyártás folyamatát megtekinthették látogatóink az Üvegvároshoz készült interaktív portálokon videón, a kiállító tér oktatóterében levetített kisfilmen, amelynek digitális javítását Shah Timor végezte. A technológiai folyamatot élőben is szemrevételezhették az érdeklődők a TarjánGlass Kft. épületében, ahová külön busszal utazhattak a múzeum mellől. A vállalkozó kedvűek az üvegfúvást is kipróbálhatták, amellyel élővé válhatott az üveggyártás helyi, országos hírű múltja.

A történeti gyökerekhez köthető bányász-kohászmúlt sokszínűségét mutatta be a Bányász-Kohász Fúvószenekar és a Bányász Kohász Dalkör. A tanulmányi raktár megnyitója után az üveg tiszta hangját hivatott imitálni a világ 10 legjobb pánsíposa közé tartozó Steve Taylor – Szabó István hangszerjátéka. Koncertje az eső miatt zárt térbe szorult ugyan, de a sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 45 perc helyett közel másfél órát játszott és énekelt a művész úr. A kisebbek is megtalálhatták a nekik való programot, hiszen megtekinthették Varga Tamás magángyűjtő matchboxjait és kipróbálhatták a 3D-s üvegpuzzle-t. Az üvegfestés és az Üvegváros kiállításához tartozó interaktív játékok voltak a leg-népszerűbbek. K. Peák Ildikó művészettörténész a Művésznek gyönyörűség a látás című kiállításban tartott tárlatvezetést, Varga Tamás fotós a magángyűjteményében kalauzolta egész este a látogatókat, Balogh Zoltán főmuzeológus az Üvegváros gyűjteményét mutatta be az érdeklődőknek.

Népszerű volt a régész, Fülöp Kristóf vetített előadása is, amelynek Egy bronzkori közösség hamvasztásos temetkezési szokásai a Márta előterében címet adta. A bemutató után a restaurált régészeti leleteket közelről is megszemlélhették, kézbe vehették az érdeklődők. A kísérletezni vágyóknak múzeumandragógiai foglalkozás volt, amelynek keretében megismerhették a Nógrád az újkorban c. kiállítást, valamint Mikszáth Kálmán három felnőtteknek szóló történetét. Kiállításaink látogatottságából a 33. Tavaszi Tárlat népszerűsége emelkedik ki.

Lassan hagyománnyá válik, hogy kölcsönösen segíthetjük egymást a helyi KIEG (MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda Salgótarján) intézményével, akik képviseltették magukat rendezvényünkön: fegyverbemutatót és információs anyagokat hoztak, melyet este 11-ig tekinthettek meg az érdeklődők.

A Bányászati Kiállítóhelyen a mihálygergi Csini Tini Mazsorett csoport előadását élvezhették a nézők. Az általános iskolás leányok három öltözetben és műsorral léptek fel a Bányamúzeum parkolójának területén. Őket a Mátramindszenti Asszonykórus követte, akik a bányában elhunytak tiszteletére adtak elő egy népdalcsokrot, valamint mindszenti népdalokat énekeltek harmonika kísérettel. Az eső miatt a Bányász Kohász Dalkör műsorát a kiállítóhely felszíni termében élvezhették a látogatók. A programsorozatot a budapesti Lángoló Leguánok tűzzsonglőr csapata tetette látványossá, akik a mű-soruk végén a gyerekeket is bevonták a zsonglőrködésbe. A Bányamúzeum dolgozói egész este zsíros

kenyérrel várták a vendégeket és folyamatosan indultak tárlatvezetéssel egybekötött bányalátogatások.

A 2015. június 20-án megrendezett Múzeumok Éjszakáján a Dornyay Béla Múzeum és Bányászati Kiállítóhelyének programjai a meghirdetés szerint a következők voltak:

Programok a Dornyay Béla Múzeumban: 

17.30 Bányász-Kohász Fúvós Együttes előadása

18.00 Dóra Ottó Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere megnyitja a Múzeumok Éjszakája című rendezvényt

18.15 Fülöp Kristóf régészeti előadása és interaktív bemutatója

19.00 Üvegváros. Öblösüveggyár történeti és üvegművészeti tanulmányi raktár megnyitója

20.30 K. Peák Ildikó művészettörténész tárlatvezetése a Mihályfi-gyűjteményben

21.00 Steve Taylor – Szabó István világhírű pánsípművész előadása

22.00 Nyomozás a múzeumban – múzeumandragógiai program

20.30-23.00 üveggyári látogatás a TarjánGlass Kft-ben – külön busszal a múzeum mellől

20.30 üvegfestés – múzeumpedagógiai foglalkozás az Üvegvárosban

18.00-23.00 Varga Tamás modellgyűjtő tárlatvezetései az Autómodell és fotó kiállításban

18.00-23.00 Toborzópont bemutatkozása, fegyverbemutató és tájékoztatás (MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda Salgótarján)

Programok a Dornyay Béla Múzeum Bányászati Kiállítóhelyén: 

17.30-17.50 Csini Tini Mazsorett Csoport előadása

18.20-18.50 Mátramindszenti Asszonykórus előadása

20.30-20.45 Bányász-Kohász Dalkör előadása

21.00-21.30 Lángoló Leguánok Tűzzsonglőrök interaktív előadása

Megjegyzés: A rendezvényt Fekete Zsolt Salgótarján Megyei Jogú Város alpolgármestere nyitotta meg Dóra Ottó polgármester úr betegsége miatt.

A rendezvényen a múzeum dolgozóin kívül önkéntes segítőink is voltak és Iskolai Közösségi Szolgálatot teljesítő diákokat is bevontunk a rendezvény gördülékeny lebonyolításába, amelyet ők az 50 órás közösségi munka keretében tudtak részt venni a múzeumi munkában.

A kiállításokat és programokat ingyenesen látogathatták az érdeklődők.

A rendezvény ideje alatt ingyenesen látogatható kiállításaink voltak:

33. Tavaszi Tárlat (két teremben)

Varga Tamás Autómodell és Fotó kiállítása

Nógrád az újkorban – kiállítás 7 képben

A művésznek gyönyörűség a látás – Válogatás a Mihályfi-gyűjteményből

Üvegváros. Öblösüveggyár történeti és üvegművészeti tanulmányraktár

valamint a Bányászati Kiállítóhely földalatti és felszíni kiállításai

Statisztika: 

A látogatók száma a Dornyay Béla Múzeumban 2551 fő

A Dornyay Béla Múzeum Bányászati Kiállítóhelyénél 513 fő.

Belépőjegyet vásárolt: 0 fő.

A múzeum tényleges bevétele támogatójegyből (limonádé, üvegpohár a múzeumpedagógiához): 11500.- Ft.

Saját kiadványból származó bevétel: 1500.- Ft. (1 db dvd) ú

A Múzeumok Éjszakáján tervezett és megvalósult múzeumpedagógiai és múzeumandragógiai prog-ramok a következők voltak:

Az Üvegváros látványtárhoz üvegfestés volt, ahol a poharat kellett csupán 100 Ft.-/db áron megvásá-rolnia a látogatónak, a fenti oktatótérben pedig a múzeum üvegfestékeivel kidíszíteni. A festék szára-dása után az alkotásokat elvitték, otthon kiégethették. A festés technikáját tekintve kétféle módszer-rel készíthették a mintákat: kézzel, sablon nélkül, szabad mintát alkalmazva, valamint előre papírra megrajzolt sablont a mécses-tartó pohárba¨ragasztva. Az üveg falának vastagsága ugyan torzította a mintát, de a mintát követve biztos formák jöttek létre. Szöveget írni egyszerűbb sablon nélkül.

A múzeumandragógiai foglalkozás kísérlet volt, amelynek célközönsége a felnőtt korosztály volt. A múzeum állandó kiállításának tárgyaira épülve, a nógrádi születésű Mikszáth Kálmán felnőtteknek szóló történetét használva feladatlapos megoldással. A kitöltés után emléklappal térhettek haza a vállalkozó szellemű látogatók.

A korábban elkészített üvegtárgyak mintájával ellátott szivacskockákat puzzleként lehet kirakrni. Az üveg témája miatt és a kisebb gyermekek kedvéért helyeztük el a múzeum előterében, a matchbox kiállítás mellett.

Összegezve a múzeumok sikeres rendezvényt zártak. Az időjárás ugyan beleszólt kissé a programok lebonyolításába, ami befolyásolta a végeleges látogatószámot is. A színes és változatos programok az érdeklődők széles körét megérintették és vonzottak be a múzeumba.