34. SALGÓTARJÁNI TAVASZI TÁRLAT FELHÍVÁS

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉS A DORNYAY BÉLA MÚZEUM megrendezi a 34. SALGÓTARJÁNI TAVASZI TÁRLATOT

Salgótarján kulturális életében, a több mint negyedszázados múlttal rendelkező Tavaszi Tárlat kiemelkedő jelentőségű és rangos bemutatója a kortárs magyar képzőművészetnek.

LETÖLTÉSEK:

FELHÍVÁS

ÁTVÉTELI LAP

Intézményünk továbbra is fontos feladatának tekinti a hazai képzőművészet törekvéseinek bemutatását. Beküldhető műfajonként – az utóbbi két évben készült – három mű, kiállításra előkészített formában (sorozat minden darabja külön műnek számít): a festmények keretezve, a grafikai lapok paszpartuzva (50×70, 60×80, 70×100 cm-es méretben), címmel, keletkezési évvel, technika megjelöléssel, mérettel valamint névvel, pontos lakcímmel ellátva.

Kérjük, hogy a nevezni kívánt alkotások mérete ne haladja meg a 120×100 cm méretet, figyelembe véve a biztonságos tárolás és szállítás lehetőségeit

 Felhívjuk az alkotók figyelmét arra, hogy Budapesten, Egerben és Miskolcon csupán a megadott időben tudunk alkotásokat átvenni!

Kérjük, hogy kiállításra szánt alkotásairól digitális képet küldjön, kevesebb, mint 5 megabyte méretben, a szerző, cím, évszám, méret és technika megjelölésével 2017. március 13-ig a 34tavaszitarlat@gmail.com  e-mail címre. Kérjük kitöltve a mellékelt adatlapot is mellékelni. Az alkotások későbbi beazonosítása miatt fontos, hogy az adatlap kitöltése mellett a fotók megnevezésében is szerepeljen a mű címe.

Az alkotások válogató zsűrije az Ön által intézményünk részére megküldött digitális képek alapján történik 2017. március 20-án.

A zsűri eredményéről március 21 – 25. között küldünk értesítést.

A kiállításra szakértő válogató zsűri által javasolt műveket a továbbiakban is a megszokott begyűjtő helyeken vesszük át, a zsűri eredményéről küldött értesítésnek megfelelően.

Mivel az értesítés és a begyűjtés között technikai okok miatt nem tudunk sok időt hagyni, kérjük, a fenti időszakban feltétlenül figyeljék elektronikus levelezésüket!

A kiállítás anyagába bekerülő művek beadási helye és időpontja:

Budapest, BTM – Budapest Galéria Kiállítóháza

1036 Lajos  u. 158.

április 10. hétfő, 10 – 14 óráig

Eger, Dobó István Vármúzeum

Vár 1.

április 10. – 11. hétfő – kedd, 9 – 15 óráig

Miskolc, Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum

Rákóczi u. 2.

április 12. szerda, 11 – 14 óráig

Salgótarján, Dornyay Béla Múzeum

Múzeum tér 2.

április 11. kedd, 9 – 15 óráig

 

A 34. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat ünnepélyes megnyitóját 2017. május 27-én, 11 órakor tartjuk.

A megnyitón Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának Nagydíja mellett több díjat is átadunk!

A TÁRLATON VALÓ TALÁLKOZÁS REMÉNYÉBEN JÓ MUNKÁT,  SOK SIKERT KÍVÁNNAK A RENDEZŐK!

(info: peakildi@yahoo.com)

Shah Gabriella                                            K. Peák Ildikó

igazgató                                               művészettörténész

 

kattintson a bezáráshoz
Skip to content