35. SALGÓTARJÁNI TAVASZI TÁRLAT FELHÍVÁS

/35. SALGÓTARJÁNI TAVASZI TÁRLAT FELHÍVÁS

 

 

 

SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

ÉS A DORNYAY BÉLA MÚZEUM

megrendezi a 

35. 

SALGÓTARJÁNI TAVASZI TÁRLATOT

Salgótarján kulturális életében, a több mint negyedszázados múlttal rendelkező Tavaszi Tárlat kiemelkedő jelentőségű és rangos bemutatója a kortárs magyar képzőművészetnek.

Intézményünk továbbra is fontos feladatának tekinti a hazai képzőművészet törekvéseinek bemutatását. Beküldhető műfajonként – az utóbbi két évben készült –

három mű, kiállításra előkészített formában (sorozat minden darabja külön műnek számít):

a festmények keretezve, a grafikai lapok paszpartuzva (50×70, 60×80, 70×100 cm-es méretben), címmel, keletkezési évvel, technika megjelöléssel, mérettel valamint névvel, pontos lakcímmel ellátva.

Kérjük, hogy a nevezni kívánt alkotások mérete ne haladja meg a 120×100 cm méretet, figyelembe véve a biztonságos tárolás és szállítás lehetőségeit

 Felhívjuk az alkotók figyelmét arra, hogy Budapesten, Egerben és Miskolcon csupán a megadott időben tudunk alkotásokat átvenni!

 Kérjük, hogy kiállításra szánt alkotásairól digitális képet küldjön, kevesebb, mint 5 megabyte méretben, a szerző, cím, évszám, méret és technika megjelölésével 

2019. március 11-ig a dbm.tavaszitarlat35@gmail.com e-mail címre.

Kérjük kitöltve az általunk csatolt adatlapot is mellékelni.

Az alkotások későbbi beazonosítása miatt fontos, hogy az adatlap kitöltése mellett a fotók megnevezésében is szerepeljen a mű címe.

Az alkotások válogató zsűrije az Ön által intézményünk részére megküldött

digitális képek alapján történik 2019. március 18-án.

A zsűri eredményéről március 19 – 25. között küldünk értesítést.

A kiállításra szakértő válogató zsűri által javasolt műveket a továbbiakban is a megszokott begyűjtő helyeken vesszük át, a zsűri eredményéről küldött értesítésnek megfelelően.

Mivel az értesítés és a begyűjtés között technikai okok miatt nem tudunk sok időt hagyni, kérjük, a fenti időszakban feltétlenül figyeljék elektronikus levelezésüket!

A kiállítás anyagába bekerülő művek beadási helye és időpontja:

Budapesti Történeti Múzeum – Budapest Galéria 

1036 Lajos  u. 158.

április 8. hétfő, 10 – 14 óráig

Eger, Dobó István Vármúzeum

Vár 1.

április 8. hétfő, 9 – 15 óráig

Miskolc, Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum

Rákóczi u. 2.

április 10. szerda, 11 – 14 óráig

 

Salgótarján, Dornyay Béla Múzeum

Múzeum tér 2.

április 9. kedd, 9 – 15 óráig

A 35. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat ünnepélyes megnyitóját

2019. május 25-én, 11 órakor tartjuk.

 

A megnyitón Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának Nagydíja mellett több díjat is átadunk!

A TÁRLATON VALÓ TALÁLKOZÁS REMÉNYÉBEN JÓ MUNKÁT, SOK SIKERT KÍVÁNNAK A RENDEZŐK!

(info: titkarsag@dornyaymuzeum.hu)

 Shah Gabriella                                            K. Peák Ildikó

             igazgató                                               művészettörténész

LETÖLTÉSEK:

FELHÍVÁS

ÁTVÉTELI LAP

 

 

2019-02-12T09:04:36+00:00