A Bányamúzeum terméskövekből épített bejárata megőrizte a József lejtős akna eredeti portálját. A vasrácsos díszkapun belépve egy kb. 290 méter hosszú, földalatti vágat-rendszerbe jutunk. Itt alakították ki 1965-ben hazánk első, Európa második természetes földalatti bányászati múzeumát.

A szénbányászat a József lejtősaknában 1951-ig működött, s egyike volt a legdrágább, vízveszélyes üzemeknek, ám szenének jó minősége indokolta működtetését.

A szintes szakaszból balra fordulva - egy légajtón át - jutunk az egyik biztosítás nélküli, homokkőben kialakított összekötő vágatba. Jobbra nyílik az ereszkével párhuzamos, szintes légvágat. Egy 5 méter hosszú, homokkőben kézi erővel, csákánymunkával kifaragott szakaszon haladunk át a légvágatba, amely egy vakaknába végződik.

Az itt található, biztosítás nélkül kialakított, 3 méter hosszú lóistállóban egy almázott szürke színű, Deres nevű tárnaló, mellette a vékonytelepi fejtésből facsillében szenet szállító, eredeti szerszámmal felszerelt, sötét pej, Szellő nevű tárnaló áll. Jobbra a bányamentők hajdani gyakorló kamrája tekinthető meg.

A facsille mögött a régmúlt idők bányászatát, egy keményfa ácsolatú, német típusú ajtókötéses biztosítású szakasz után, egy vékonytelepi munkahely rekonstrukcióját mutatjuk be. A fejtésben egy fekvő és egy térdelve lapátoló bányászbábu látható, puhafa, lengyel kötésű ácsolat alatt. A kezdetleges kézi fúró-, jövesztő-, rakodó- és lóval történő szállítótechnológiát a magas fokú gépesítés váltotta fel a szénmedencénkben is.

Visszatérve az összekötő vágatba, egy légajtós gáton áthaladva a frontfejtés légvágati ereszkéjébe jutunk.

Utunkat egy 5 méter hosszú német ajtókötéses fabiztosítás mellett tesszük meg. Egy 3 méter magas légvágati kereszteződésben, lépcsőn jutunk le az egyedi támos frontfejtéshez.

A jövesztésben és ezzel együtt a bányaművelési rendszerben átütő átalakulás lehetőségét a tömegtermelő munkahelyek korszerű biztosítása teremtette meg. 1960-ig a kamra-pillér fejtés, valamint a rövid homlokú pásztafejtés  terjedt el a szénmedencékben. A biztosítási technika korszerűsítése, az acéltámos biztosítás, majd az önjáró biztosítási rendszerek elterjedésével kizárólagos fejtési rendszerré a frontfejtéses művelés vált, amely a jövesztés, szállítás, szellőztetés és a bányamunkások egészségvédelme szempontjából a legkorszerűbb művelés megvalósítását tette lehetővé.

A szénmedencében 1959-től terjedt el az acáltámok és acél süveggerendák használata. Ezzel lehetővé vált a támmentes frontfejtési homlok kiképzése. A jövesztés gépesítése során 1963-tól használták a szénmedencében a marótárcsás jövesztő gépeket. Itt egy lengyel gyártmányú, rögzített tárcsás maróhengeres fejtőgép látható munka közben. A leadóállomás alatt, szállító vágati láncos vonszoló részlete található, ami azt mutatja be, hogy a jövesztett szén miképpen kerül tovább elszállításra.

A frontfejtés végén 2 db Gullic-típusú, (ejtsd: gallik) önjáró, hidraulikus pajzsos biztosítást kezel a vájárbábu.

Balra fordulva egy 2 méter magas elővájási munkahelyre érkezünk. Itt a fúró-robbantó munkát imitáljuk egy villamos meghajtású, Böller-típusú, kétkaros fúrógéppel dolgozó vájárbábuval.

Ugyancsak itt található a Hidasi-féle rakodógép, vascsille és az 1950-es években, a földalatti munkahelyen dolgozó bányásznő bábu. Jobbra fordulva egy lengyel típusú faácsolattal biztosított 6 méter hosszú kamrafejtésbe jutunk.

A kamrafejtésben egy vájárbábu a sűrített levegővel működtetett fejtőkalapáccsal dolgozik. Látható még a szénmedencében közkedvelt Kóta-féle kisrakodó gép, egy egyláncos vonszoló és egy vascsille. Fejünk felett 25 méter magasságba a külszínig vezet a szellőzőnyílás.

Visszafordulva, egy kerülővágaton jutunk a szállítóvágatba, azaz a szén kiszállítása céljából használt vágatba, melynek hossza 25 méter, és a közepén egy bányavasút húzódik. A vágat bal oldalán téglából kiépített csorga, vízelvezető kis árok gyűjti össze a bányabeli szivárgó és csöpögő vizet, igazi bánya-beli környezetet nyújtva a látogatóknak.

A jobb oldalon, vaslétrán juthatunk fel a vakaknába, vagyis egy olyan függőleges bányatérség-aknába, amelynek nincs közvetlen kijárata a külszínre, majd a régi, vékonytelepi fejtési munkahelyre. Tovább haladva, jobb oldalon kialakított emlékhely-fülkéhez érkezünk.

Az 1986-ban felavatott márvány emléktábla felirata emlékezteti a látogatót a bányamunka örök veszélyeire és emléket állít az elhunyt bányászoknak. Innen az ereszke aljhoz (szállítóvágat kereszteződéséhez) érkezünk. Az újonnan kialakított zsomp (a bányában fakadó vizek összegyűjtésére, ideiglenes tárolására szolgáló bányatérség) a szivattyúkamra, két lépcsős elektromos szivattyúval, szerszámosláda és az azon pihenő, szalonnázó szivattyúkezelő bányász bábu, a fa csorgában csörgedező és a József lejtősakna betömedékelt szakaszán eltűnő erecske igazi bánya-beli hangulatot teremt.

A csillelefordító lemez után délnek fordulva, 24 méter hosszú, trapéz szélvényű, német ajtókötéses fa ácsolattal biztosított ereszkén jutunk fel a lejtősakna ereszke tetőjére. Középen a bányavasút húzódik. Középtájon kalitkával erősített, lezárt gurító vágat tűnik elő.

A kézi hajtású vitla (csörlő) mellett egy elektromos hajtású, dobos vitla  látható - a vitlakezelő bányászbábuval. Innen ismét a lejtős akna tárórészébe, majd rövid gyaloglás után ismét a napvilágra jutunk.

Elhaladva a bemutató jelleggel készített Szent Borbála táró portáléja előtt, a parkban lepihenve, a múzeumlátogatók átérezhetik a bányász mesterség veszélyes, embert próbáló nehéz fizikai, de mégis szép munkáját.