Bátfai József zagyvapálfalvai bányakovács inge

A Dornyay Béla Múzeum történeti tárgyi gyűjteményébe 2006-ban került be Bátfai József zagyvapálfalvai bányakovács inge, melyet akkor viselt, amikor a 1956. december 8-i salgótarjáni tüntetés és sortűz során halálos lövés érte.

A pamut anyagú férfi konfekció ingen jól látható Bátfai József alvadt vére, valamint két golyó ütötte nyom, illetve szakadás.

Az ing viselője 1956. december 8-án reggel a munkahelyére, a Nógrádi Szénszolgáltató Vállalat kisterenyei üzemébe érve szembesült azzal, hogy a munkatársai tüntetésre készülődnek. A tüntetés oka az volt, hogy aznap hajnalban karhatalmisták letartóztattak két munkástanácsi vezetőt. Bátfai korábban kimaradt a forradalom eseményeiből akkor is csak a többiek unszolására vett részt a salgótarjáni BM megyei főosztálya előtti tüntetésen, ahol a letartóztatottak szabadon bocsátását követelték. A téren ezres nagyságrendű tömeg tüntetett, zömében bányászok, üveggyári és tűzhelygyári munkások, AKÖV dolgozók.

A délelőtt fél 12 tájban kirobbant sortűz első sorozata elől Bátfai Józsefnek még sikerült fedezékbe húzódnia. Az akkor épülőfélben lévő vásártéri lakótelep területén keresztülhaladó keskenynyomtávú bányai iparvasút alagútjában húzta meg magát. Észrevette, hogy egy ismerős zagyvapálfalvai ipari tanulót comblövés ért, és segítségért könyörög. Megpróbálta megmenteni, fedezékbe vinni, de a kezdődő második sortűz következtében Bátfait hátulról két lövés érte. Nem halt meg azonnal, még elkúszott az alagút bejáratáig. A kórházba szállítás után vesztette életét. (Az ipari tanuló fiatal is életét vesztette.) Holttestét a bányai villamoson hordágyon vitték el a zagyvapálfalvai halottasházba. A hordágy tele volt vérrel, merni lehetett belőle. A sortűz következtében ismereteink szerint negyvenhatan vesztették életüket, közülük heten Zagyvapálfalváról.

Az inget a családtagok adták át a múzeumnak, tőlük ismerjük Bátfai József halálának körülményeit is.

A Dornyay Béla Múzeum történeti tárgyi gyűjteményébe 2006-ban került be Bátfai József zagyvapálfalvai bányakovács inge, melyet akkor viselt, amikor a 1956. december 8-i salgótarjáni tüntetés és sortűz során halálos lövés érte.
kattintson a bezáráshoz
Skip to content