A Dornyay arcai című sorozatunkban ma Molnár Antal irodalomtörténész muzeológust mutatjuk be, aki novemberben kezdett nálunk dolgozni.

Tóni nagy rajongója Balázs János művészetének, aki nem csak festőként, de költőként is jelentőset alkotott. Ezért kedvenc műtárgyául a festőművész-költő egy versciklusának kéziratát választotta.

„Én azt szeretem, aki szép,
nem sovány, de nem is kövér:
a haja sima szálu,
aranyos csillogású
s minden foga ép.
A hajában egy szál virág,
kétszemében a fény világ:
csillogó fénykörében
a keret csupa ében,
legyen a fele kék.”

Ez egy nagyon különleges versciklus, ugyanis ez Balázs János egyetlen, szerelmi tematikát feldolgozó ciklusa. Rövid, vidám, népdalszerű verseket tartalmaz, játékossága leginkább Weöres Sándor Magyar etűdökjére emlékeztet. Azért is különleges, mert Balázs János egy teljesen ismeretlen oldalát mutatja meg, a szerelmes férfit, annak ellenére, hogy mindenki egy világtól elvonult remetének ismerte őt.
Balász János életében egyetlen verseskötete jelent meg Füstölgések címmel. Verseit eleinte mindenféle hulladékpapírok hátoldalára írta, később vett magának néhány A4-es spirálfüzetet, és egy ideig ezekbe írta verseit. Majd még később szert tett egy írógépre, és a legkésőbbi versei már írógépen születtek, általában három indigózott példányban.  A fentebb idézet vers még a legelső korszakból való, félbehajtott A3-as üveggyári leltári lapok üres oldalára íródott, később dróttal összefűzte, de a fűzés mára elveszett. Balázs János munkamódszerére az volt a jellemző, hogy soha nem gondolkodott sokáig egy-egy versen, mindig azonnal leírta, és az első változaton soha nem javított semmit.
S hogy miért ezt választotta Tóni kedvenc műtárgyául?  Ezt ő maga így fogalmazza meg: A versek olvasása hatalmas pozitív élmény, ugyanis ezek a versek még sosem jelentek meg nyomtatásban, és nagyszerű érzés tudni, hogy valami olyasmit olvasok, amit rajtam kívül még csak alig néhányan.