Dzsingisz kán öröksége

A “Dzsingisz kán öröksége” című kiállítás célja, hogy a magyar közönségnek ízelítőt adjon a mongol kulturális emlékekből és a hozzájuk kapcsolódó hagyományokból. Célunk, hogy hiteles forrásokból tájékozódva a magyar közönség közelebb kerüljön a mongol néphez és történelméhez. Régészeti, néprajzi és vallási emlékek, tárgyak és ereklyék láthatók a kiállításon.

A kiállítás tárlóin keresztül, illetve az egyes helyszíneken  megrendezendő eseményein gyerekek, fiatalok és idősek sok érdekességet, új adatot megtudhatnak, előadók személyes élményein keresztül kerülhetnek közelebb az egykori világbirodalom örököseinek életéhez.

A látogatók nemcsak kiállítási tárgyakkal, de az október 18-i Mongol Napon tematikus előadásokon, programokon keresztül ismerhetik meg Dzsingisz kánnak a tanításait és bölcs mondásait, valamint fény derül arra a kérdésre is, hogy miért törtek be hozzánk 1241-ben Batu kán hadai, illetve miért nevezték őket tatároknak. Megadjuk a választ arra is, mi vezetett a magyar királyok és Dzsingisz kán unokái közötti békekötéshez.

kattintson a bezáráshoz
Skip to content