Markó, Munkácsy, Csontváry…

A 19. század nemcsak az európai, hanem a magyar festészet történetében is meghatározó jelentőséggel bírt, ugyanis ebben a században született meg és alakult ki a modern piktúra szinte minden alapfeltétele.

A reformkori kezdetek megteremtették a városiasodás és a társadalmi fejlődés alapjait, a polgárság lassan felváltotta az egyház és az arisztokrácia vezető szerepét, mint a művészet legfőbb megrendelője, és a század derekára adottak voltak a feltételek ahhoz, hogy a professzionális magyar festőművészek – elegendő megrendelés birtokában – már itthon is meg tudjanak élni a munkájukból. A szabadságharc után egy rövid megtorpanás következett, majd a kiegyezés után a hazai kulturális élet fejlődése korábban ismeretlen méreteket öltött. Ekkor alakultak ki a művészképzés alapvető intézményei, egyre-másra nyíltak az új kiállítóhelyek, és a korábban szórványos tárlatok Budapesten és vidéken is az élet mindennapos részévé váltak. A század végén pedig, miközben a Millenium lázában élt az ország, fiatal festők egy csoportja elindult Münchenből Nagybányára, hogy megteremtse az plein-air látásmódon alapuló modern magyar piktúrát.

A Kovács Gábor Gyűjtemény 19. századi képeiből rendezett tárlat ezt a fejlődést mutatja be a festészet nyelvén, felvonultatva olyan mesterek munkáit, mint id. Markó Károly, Barabás Miklós, Székely Bertalan, Lotz Károly Munkácsy Mihály, Mednyánszky László vagy Gulácsy Lajos. A klasszicizmustól a romantikán és a realizmuson át a naturalizmusig ívelő stíluskorszakok nyomán kirajzolódik a portréfestészet és a tájábrázolás fejlődésvonala, megszületik az életkép és a zsáner, mint új műfaj, hogy a korszak végére átadja helyét a francia ízlésű modernista törekvéseknek, és ezzel a magyar festészet fejlődése utolérje a leghaladóbb nyugat-európai tendenciákat, megszüntetve ezzel a képzőművészetben hazánk évtizedes lemaradását Európa fejlettebb országaitól.

(forrás: www.kogart.hu)

kattintson a bezáráshoz
Skip to content