Roma kulturális események megvalósításának, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatására

2018

„… a sors hátán utazom” Válogatás Balázs János irodalmi műveiből

2018. november 27-én, Balázs János roma festőművész és költő születésének 113.  évfordulóján mutatták be az alkotó verseinek hangoskönyv változatát a Dornyay Béla Múzeumban.
Az elsősorban festőművészként számon tartott, salgótarjáni származású Balázs János (1905‒1977) irodalmi hagyatékát a Dornyay Béla Múzeum őrzi. A múzeum és a hangoskönyv rendező-operatőrének,  Shah Timornak a  célja az volt, hogy a megváltozott olvasási szokásokat figyelembe vétve egy olyan audiovizuális hangoskönyvet készítsenek, amely Balázs János ismert és ismeretlen versei mellett önéletrajzi ihletettségű írásaiból, szépprózáiból is ízelítőt nyújt kiváló előadóművészek tolmácsolásában. A verseket és a Két én című drámai költeményt Oláh Zoltán és Máté Krisztián előadásában hallgatjuk meg. A múzeum ezzel a kiadvánnyal ismét egy hatalmas előrelépést tett Balázs János szellemi hagyatékának ápolásában, mely a múzeumban már több éves múltra tekint vissza. Ennek egyik fő vonulatát képviselik a kiállítások rendezése és kiadványok megjelentetése.  E tekintetben mérföldkövet jelentett a 2017-es év, amikor egyrészt drámapedagógiai az Utazó múzeum keretén belül, általános iskolás korosztály körében foglalkoztak az intézmény munkatársai Balázs János munkásságával, másrészt a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma támogatásával, Shah Timor által készített a Csillag-igazgató vén remete Balázs János művészete című 49 perces film, amelynek 2017. november 27-i ősbemutatója óta számos egyéb helyen (általános- és középiskolák, tanodák, közművelődési intézmények) sor került  a ─ beszélgetéssel egybekötött ─ vetítésére. A hangoskönyv megjelenését az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

(Beszámoló)

2017

A csillag-igazgató vén remete -  Balázs János művészete c. portréfilm elkészítése és népszerűsítése

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósulhatott meg 2017-ben A csillag-igazgató vén remete – Balázs János művészete című film elkészítése Shah Timor rendező-operatőr által, amely az előzetes terveknek megfelelően lett bemutatva 2017. november 27-én,illetve a hozzá kapcsolódó előadásokkal és/vagy foglalkozásokkal kiegészítve került levetítésre számos salgótarjáni és Salgótarján környéki oktatási intézményben, roma származású fiatalok számára lehetőséget biztosító tanodában, közösségi térben. A pályázati
idő alatt 637 fő ismerte meg a film révén Balázs János életét, munkásságát (és további száz 2018 áprilisának elején, már az elszámolási időn túl). A tapasztalatok szerint mind a fiatalok (8–19 év közötti korosztály), mind a felnőttek körében jól szolgálták a bemutatók a roma  kultúra mélyebb megismerését. A támogatás lehetővé tette azt, hogy a mássággal szembeni
tolerancia „nagyköveteként” járhatta a közösségeket a Balázs Jánosról készített film.

2018

Részlet „… a sors hátán utazom” Válogatás Balázs János irodalmi műveiből c. hangoskönyvből

Minden jog fenntartva © 2019 | Jogi közlemények | Adatkezelési tájékoztató