Pillanatképek a Múzeumok Éjszakája salgótarjáni rendezvényeiről

/Pillanatképek a Múzeumok Éjszakája salgótarjáni rendezvényeiről

2019. június 22-én a Múzeumok Éjszakája salgótarjáni rendezvényein a Dornyay Béla Múzeumban és a Bányászati Kiállítóhelyen vehettek részt az érdeklődők. Programjaink között szerepelt A “Rimai birodalom” salgótarjáni acélgyára című kiállítás és a Brunczel Tibornak emléket állító fotókiállítás ünnepélyes megnyitója. Állandó és időszaki kiállításainkat – köztük a 35. Salgótarjáni Tavaszi Tárlatot, illetve a képzőművészeti tanulmányi raktárunkat- szaktárlatvezetéssel járhatták végig a látogatók, de beülhettek Shah Timor: Középkori templomok Nógrád megyében című filmjének vetítésére és Buda László: Kalandok a “Nagy Fehéren” (Mont Blanc) című előadására. Kicsik és nagyok szívesen időztek Retro játékkiállításunkban is. Voltak,  akiknek vetélkedni volt kedvük és szép számmal akadtak, akik  Bistei Viktória  kézműves foglalkozásain vettek részt, illetve a múzeumi foglalkozások keretében fonalképeket készítettek, üveget festettek. A Bányászati Kiállítóhelyen Bányamanókat képeztünk. Szép számmal összegyűltünk az esti tombolasorsolásra is, majd programjainkat a Dornyay Béla Múzeumnál a Helldiver Zenekar koncertjével, a Bányászati Kiállítóhelyen a Nógrád Táncegyüttes tagjaival táncházzal, tűzugrással zártuk. Rendezvényünket a Bányász – Kohász Fúvószenekarok Juniálisa gazdagította a Tarján Rádió pedig élő egyenes adásban közvetítette.

Fotó: Fodor Andrea

 

 

 

2019-06-27T12:50:47+00:00