SALGÓTARJÁN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÉS A DORNYAY BÉLA MÚZEUM megrendezi a 37. SALGÓTARJÁNI TAVASZI TÁRLATOT
Salgótarján kulturális életében, a több mint negyedszázados múlttal rendelkező Tavaszi Tárlat kiemelkedő jelentőségű és rangos bemutatója a kortárs magyar képzőművészetnek. Intézményünk továbbra is fontos feladatának tekinti a hazai képzőművészet törekvéseinek bemutatását.
Beküldhető műfajonként – az utóbbi két évben készült – három mű, kiállításra előkészített formában (sorozat minden darabja külön műnek számít): a festmények keretezve, a grafikai lapok paszpartuzva (50×70, 60×80, 70×100 cm-es méretben), címmel, keletkezési évvel, technika megjelöléssel, mérettel, valamint névvel, pontos lakcímmel ellátva.
A rendezők fenntartják maguknak a jogot, hogy a szállítás és a biztonságos tárolás lehetőségeihez mérten a túlságosan nagy méretű műtárgyakat nem veszik át a begyűjtés helyszínén.
Ezért 120 x100 centimétert meghaladó alkotásokat, illetve a kisplasztika méreteit meghaladó szobrokat (m:50-60 cm) csak a Dornyay Béla Múzeumban tudjuk fogadni.
Felhívjuk az alkotók figyelmét arra, hogy Budapesten, Egerben és Miskolcon csupán a megadott időben tudunk alkotásokat átvenni!
Kérjük, hogy kiállításra szánt alkotásairól digitális képet küldjön, kevesebb, mint 5 megabyte méretben 2024. március 17-ig a lorinczmonika.dornyay@gmail.com e-mail címre. A digitális képek elnevezései az alábbi minta szerint történjenek: VezetéknévKeresztnév-Műcím.jpg
Kérjük, levelében a kitöltött adatlapot is mellékelje, amelyen az alábbi adatok feltétlenül szerepeljenek: szerző, cím, készítés éve, méret és technika!
Az alkotások válogató zsűrije az Ön által intézményünk részére megküldött digitális képek alapján történik 2024. április 3-án.
A zsűri eredményéről április 8 – 10. között küldünk értesítést.
A kiállításra szakértő válogató zsűri által javasolt műveket a továbbiakban is a megszokott begyűjtő helyeken vesszük át, a zsűri eredményéről küldött értesítésnek
megfelelően. Mivel az értesítés és a begyűjtés között technikai okok miatt nem tudunk sok időt hagyni, kérjük, a fenti időszakban feltétlenül figyeljék elektronikus levelezésüket!
A kiállítás anyagába bekerülő művek beadási helye és időpontja:
- Budapest, BTM – Budapest Galéria Kiállítóháza
1036 Lajos u. 158.
április 22. hétfő, 10 – 14 óráig - Eger, Ziffer Sándor Galéria
Kossuth Lajos u. 17.
április 23. kedd, 9 – 15 óráig - Miskolc, Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum
Rákóczi u. 2.
április 24. szerda, 11 – 14 óráig - Salgótarján, Dornyay Béla Múzeum
Múzeum tér 2.
április 23. kedd, 9 – 15 óráig
A megnyitón Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának
Nagydíja mellett több díjat is átadunk!
A TÁRLATON VALÓ TALÁLKOZÁS REMÉNYÉBEN JÓ MUNKÁT, SOK SIKERT KÍVÁNNAK A RENDEZŐK!