Dornyay Béla Múzeumról

Jogelőd intézmények:

• Nógrád Megyei Munkásmozgalmi Múzeum (1959–1980),
• Nógrádi Sándor Múzeum (1980–1991),
• Nógrádi Történeti Múzeum (1991–2012).

Az intézmény által őrzött gyűjtemények: a Dornyay Béla Múzeum őrzi a megye történetére vonatkozó történeti, képzőművészeti és irodalomtörténeti gyűjteményeket, valamint 2013-tól a megyei régészeti feltárások anyagát és néprajzi gyűjtőkörrel is bővült. 2009-ig Mikszáth és Madách hagyatékok gyűjtésének országos hatókörével is rendelkezett.

 

Az intézmény vezetői:

• Gajzágó Aladár (1959-1962),
• Belitzky János (1963-1969),
• Szabó Béla mb (1969-1970),
• Molnár Pál (1970-1975),
• Horváth István (1975-1982, 1987-2000),
• Praznovszky Mihály (1982-1987),
• Limbacher Gábor (2000-2003),
• Szvircsek Ferenc mb. (2003),
• Kovács Anna (2003-2008),
• Szirácsik Éva (2008-2013),
• Shah Gabriella (2013-tól)

 

A múzeumi gondolat még a 19. század előtt megfogant Nógrád megyében, Nagy Iván és gróf Degenfeld Lajos vármegyei főispán hathatós segítségével jött létre 1891-ben Balassagyarmaton a Nógrádvármegyei Múzeum Társulat. A gyűjtés régészeti és numizmatikai tárgyakra koncentrált, kezdetben a helyi iskolában állították ki a gyűjteményt, 1894-ben került át a Gabonyi-házba. 1905-ben a múzeumot felvették a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőség nyilvántartásába, ezáltal rendszeres államsegélyt kapott gyűjteményének fejlesztésére. 1914-ben a félkészen lévő múzeumépületet előbb laktanyának, majd 1925-ig kórháznak használták, ez idő alatt a gyűjtemény nagy része eltűnt vagy elpusztult. 1930-ban Nógrádvármegyei Nagy Iván Múzeumra változott az intézmény neve, egy évvel később nyílt meg az újrarendezett múzeum kapuja, 1932–1934-ben pedig elkészült egy 19. század eleji nógrádi parasztportát bemutató szabadtéri kiállítás is. 1934-ben feloszlott a társulat, az 1936-ban közgyűjteménnyé nyilvánított múzeumot átvette a vármegye. A II. világháború során ismét súlyos veszteséget szenvedett a múzeum, 1950-ig gyakorlatilag nem működött. 1954-től lehetett ismét látogatni az intézményt, amit 1949-ben Nógrád-Hontmegyei Múzeumnak, 1950-től Palóc Múzeumnak hívnak. A háború után a néprajzi és régészeti mellett a természettudományi gyűjtés vált hangsúlyossá. A múzeumok 1962-es decentralizációjakor a megyei múzeumi szervezet vezetését a Palóc Múzeum látta el 1969-ig, amikor a salgótarjáni Nógrád Megyei Munkásmozgalmi Múzeum lett a megyei múzeumigazgatóság központja. Egy évvel később a megyei múzeumhálózat átszervezésekor az egyes szakgyűjteményeket szétosztották a megyei intézmények között, a Palóc Múzeumban csak a néprajzi anyag maradt. A megyei múzeumi igazgatóságok megszűntével a Magyar Nemzeti Múzeum alá került.

Salgótarjánban Dornyay Béla gimnáziumi tanár vetette fel először a múzeumi gyűjtés gondolatát 1927-ben. A harmincas évek közepén a városháza három vitrinjében helyezték el az addig összegyűjtött tárgyakat. Hivatalosan 1959-ben létesült múzeum a megyeszékhelyen, az egykori Szluha-Jankovich kúriában, megyei munkásmozgalom, bánya- és ipartörténet, valamint munkatörténet gyűjtőkörrel. 1963-tól, Belitzky János vezetésével a munkáséletmód, illetve az 1848 utáni politika és társadalomtörténet kutatása is az intézmény feladatává vált. Az 1969–1970-es hálózatfejlesztési koncepció következtében a megyei múzeumigazgatóság Salgótarjánba költözött, és a már említett szakosodás miatt fokozatosan a megye új- és legújabbkori történetének bemutatása vált a salgótarjáni múzeum elsődleges feladatává.

1971-ben került a megyei szervezetbe a Pásztói Múzeum és Romkert, ahová a természettudományos kiállításokat csoportosították, de a rovargyűjteményt a következő évben átadták a Magyar Természettudományi Múzeumnak. A régészeti és bányászattörténeti kiállítás 1975-ben a szécsényi múzeumban kapott helyet, miután két évvel korábban befejeződött a Forgách-kastély felújítása. 1960-ban nyílt meg Horpácson a Mikszáth Kálmán Emlékház, 1964-ben Csesztvén a Madách Imre Emlékmúzeum és a hollókői Palócház. 1971-ben szlovák nemzetiségi kiállítást hoztak létre Bánkon. 1980-ban készült el Salgótarján központjában az új múzeumépület, ekkor vette fel Nógrádi Sándor nevét a múzeum –az épület 2005-ben műemléki védettséget kapott– az esemény alkalmából új kiállítás nyílt „Munkásélet Nógrádban a XIX-XX. században” címmel.

 

Az 1980-as évek elején kezdték nemzetközi kapcsolatokat kiépíteni a besztercebányai Középszlovákiai Múzeummal, a Losonci Múzeummal és a Losonci Képtárral. Az 1965-ben megnyitott Salgótarjáni Bányamúzeum 1993-ban került megyei fenntartásba, így a Nógrádi Történeti Múzeum irányítása alá. 1970-es években alakult ki a gyűjtemények felosztása: történeti tárgyi, történeti dokumentációs, művelődéstörténeti, képzőművészeti és irodalomtörténeti gyűjtemény, valamint a segédgyűjtemények (könyvtár, adattár, fotótár, térképtár). Jelenlegi állandó kiállítása 2000-től látogatható. 2006-ban nyílt meg a múzeum Képtára, mely a Mihályfi-gyűjteményt mutatja. Ez a gyűjtemény a 20. század elejének legkiemelkedőbb magyar festőinek, grafikusainak (pl.: Derkovits Gyula, Gulácsy Lajos, Rippl-Rónai József) alkotásait tartalmazza.  2013-tól megyei hatókörű városi múzeumként működik. 2014-ben felújításra került a tanácsterem, mely kiállítások fogadására is alkalmassá vált. 2015-ben nyílt meg az Üvegváros – Öblösüveggyár történeti és üvegművészeti tanulmányi raktár, mely elsősorban a salgótarjáni öblösüveggyár történetét és termékeit mutatja be 360 m2-en. 2018-ban megerősödtek a múzeum lengyel kapcsolatai. 2018-ban átadásra került a Képzőművészeti tanulmányi raktár és egy oktatótér, mely fotókiállítások rendezésére és vetítésekre alkalmas. Kialakításra került egy műtárgyfotózásra alkalmas fotóstúdió is.

(KESZTHELY, 1887. MÁRCIUS 25. – BUDAPEST, 1965. ÁPRILIS 5.) KÖZÉPISKOLAI TANÁR, HELYTÖRTÉNÉSZ, MUZEOLÓGUS ÉS KUTATÓ

ÉLETPÁLYÁJA

Tanulmányai

Édesanyja korán meghalt, gyámja az anyakönyvben Böröczi József keszthelyi lakos. Elemi iskolába Keszthelyen járt. Utána Tatára került Böröczi Lujza gondviselőjéhez. Tanulmányait a tatai piarista gimnáziumban 1896-tól 1900-ig befejezte. Tandíjmentességet élvezett. Jó tanulmányi eredményéért, mint árva gyermek elnyerte a gróf Esterházy Győri Árva-alap 80 Ft-os ösztöndíját. Két osztálytársával, Wágner Lajossal és Walter Jánossal 1901. szeptember 27-én beöltöztek Vácott piaristának. Gimnáziumba Vácott (1901-1903), Kecskeméten (1903-1905), Budapesten teológiára (1906-1909) járt. Pappá szentelték 1910 júniusában.

Tanári évei

Érettségi után Budapesten a piarista rendi tanárképzőben teológia-földrajz szakot végzett. Tanított Rózsahegyen (Liptó vármegye), ahol 1912-ben megalapította a Liptó Megyei Múzeumot. Tanított Veszprémben, és 1918-ban filozófiából bölcsészdoktori diplomát szerzett. Magyaróváron 1919-1921 közötti években tanított. Itt ismerkedett meg Sándor Annával, akit 1921-ben, miután kilépett a piarista rendből, feleségül vett. Rövid ideig, 1921-től 1923-ig a budapesti Szőlészeti (Ampelológiai) Intézetben kapott állást. A házasságukból két leánygyermekük született. 1923-tól 1940-ig Salgótarjánban, a gimnáziumban tanár, ahol ezekben az években megteremtette a város múzeumának alapját.

 

Munkássága

A nyári vakációt 1909 és 1938 között leggyakrabban Tatán töltötte, bár a tatai piarista gimnáziumban nem tanított. 1912-től tárgyi gyűjteményével megalapozta a dr. Magyary Zoltán támogatásával 1938-ban a piarista rendházban megnyitott tatai múzeumot.

Ezekben az években folyamatosan jelentek meg írásai a város hetilapjában, a Tata-Tóvárosi Híradóban. Az Englander Kiadó rendszeresen közölte kisebb tanulmányait (pl. Kazinczy Ferenc tatai tartózkodása), várostörténeti munkáit (pl. Fellenthali Fellner Jakab tatai építőművészről). A Magyar Nyelvőrbe (pl. A tatai népnyelvi hagyományok. 1914. szeptember, 307-312. l.), Ifjúság és Életbe (pl. Rómer Ferenc (Flóris) tatai diáksága 1827. december 164-165. l.), Természettudományi Közlönybe (pl. A gödények tömeges megjelenése a tatai halas-tavakban 1767-ben. (pl. 1914. április 353-355. l.) is írt tanulmányokat.

A Tata-Tóvárosi Híradó 1939-től nem jelenhetett meg, így Dornyay Bélának is megszűnt a kapcsolata Tatával. 1940. július 1-jétől visszahelyezték szülővárosába, Keszthelyre muzeológusnak a Balatoni Múzeumba. 1942-ben a Magyar Királyi Belügyminisztériumtól kérte a megjelent származást igazoló törvények miatt nemesi származásának igazolását. Ekkor változtatta meg a nevét az ősi Darnay alakra. A második világháború után kinevezték a Balatoni Múzeum igazgatójának. A keszthelyi évek alatt kiadta és zömében írta a Balatoni Múzeumi Értesítő című kiadványt. Ebben az időben tette teljessé kutatásaival a Balaton környékének a feltárását (pl. Nagyvázsony és környékének útikalauza. Veszprém, 1963).

Tatán még 1964-ben személyesen átvette a Tata helytörténeti kutatásáért a díszpolgári oklevelet, de már egy megtört öregemberre utalt a mozgása és a beszéde. Nagyon boldog volt, hogy viszont láthatta kedves városát, az Öreg-tavat, Angolkertet és a Fényes fürdőt. Visszautazott Budapestre, ahol nem egészen egy év múlva, 78 éves korában, 1965. április 5-én meghalt.

Publikációk

Keszthelyen megjelent:

• Veszprém és környéke részletes kalauza (Bp. 1927.)
• Balaton és környékének részletes kalauza (Bp. 1934.)
• Bronzkori urnaleletek és egyéb régiségek Gyenesdiáson (Keszthely, 1937.)
• A dió őshonossága a Balaton vidékén (Tapolca, 1937.)
• Emlékeztető jegyzetek Keszthelyről az 1710-1831 évekből (Keszthely, 1937.)
• A Balatoni Múzeum Értesítője (szerk. dr. Dornyay Béla) (1941. 1-2. szám, 1942. 1. és 3..szám, 1943. 1. és 4. szám.)
• Balaton – Felvidék. Útkalauz (Bp. 1955.)

Salgótarjánban megjelent:

• Salgótarján történetéhez (Salgótarján, 1928.)
• Salgótarján és a Karancs-Medves-vidék részletes kalauza (Salgótarján, 1929.)
• Kisterenye kettős centenáriuma (Salgótarján, 1934.)

Tatán megjelent:

• Adatok Tata – Tóváros irodalomtörténetéhez (Tata, 1913.)
• A hadnagykúti római feliratos kő (Tata, 1913.)
• Townson angol tudós leírása tatai tartózkodásáról 1793-ban (Tata, 1913.)
• Tata – Tóváros néprajzához (Tata, 1914.)Tata – Tóváros egyiptomi kék tündérrózsája (Tata, 1914.)
• Tata – Tóváros hőforrásai és közgazdasági jövőjük (Tata, 1925.)
• Szomódi romanizált kelta feliratos kő (Tata, 1928.)
• Tata műemlékei Rados és Szőnyi könyveiben (Tata, 1934.)
• Tata „ajándéka” Rákóczi Ferencnek (Tata, 1935.)
• Tata várának Süess Orbán-féle alaprajza 1572-ből (Tata, 1935.)
• Régi tatai várképek (Tata, 1936.)
• Régi tatai térképek helynevei (Tata, 1937.)
• Tata és Tóváros 1848-ban (Tata, 1938.)
• Tata várának un. „huszárvára” (Tata, 1938.)
• A tatai piaristák alapítójának emlékérme 1755-ből (Tata, 1938.)
• A tatai színészet múltjából (Tata, é. n.)
• Az ősember nyomai Tatán (Tata, 1909.)
• Révai Miklós tatai tanárkodása (Tata, 1912.)

Díjak