Salgótarjánról diákoknak – történelmi vetélkedő az általános iskola 7-8. osztályának

A Dornyay Béla Múzeum, valamint a Salgótarjáni Madách Imre Gimnázium közös szervezésében megrendezett vetélkedőre az általános iskolák közül a SÁIK Dornyay Béla Tagiskolája, SÁIK Kodály Zoltán Tagiskolája, SÁIK Beszterce-lakótelepi Tagiskolája és a SÁIK Székhelyintézménye (Gagarin) nevezett be 4 fős csapatokat.

A négy iskolából összesen 12 csapat kezdte meg a felkészülést már szeptember végén. A jelentkezőknek a sikeres szerepléshez a Dornyay Béla Múzeum Salgótarjánról diákoknak című kiadványát kellett áttanulmányozni, valamint három előzetes feladatot teljesíteni. Így a gyerekek egy megtanult bányász, ifjúsági, vagy mozgalmi dallal, a város több megadott pontján készített csapatfotóval és egy üvegfestéssel összekapcsolt múzeumpedagógiai foglalkozáson elkészített „mestermunkával”, felkészülten érkeztek a múzeumba.

vetelkedo-03

A zsűri tagjai voltak Shah Gabriella múzeumigazgató, Balogh Zoltán történész és Dr. Fodor Miklós igazgatóhelyettes, történész.
A szervezők: Bibók Beáta, K. Kis-Simon Éva, Kele Szabó Ágnes voltak.
A játékot Bajczárné Gyenes Erzsébet vezette.

A végső pontszám hét különböző feladat megoldásából adódott össze és a szoros küzdelemből végül a Kodály Zoltán Tagiskola egyik csapata (Kocsis Karina, Kovács Flóra Viola, Cser Luca, Prokai Áron) került ki győztesen.
A második helyezést elért csapat tagjai szintén a Kodály Zoltán Tagiskola diákjai (Menich Laura, Deák Borbála, Tajti Bálint, Jancsó Marcell). A harmadik helyet a Beszterce-lakótelepi Tagiskola 4 tanulója szerezte meg (Földi Zsombor, Baranyi Kitti, Jekken Nikolett, Pecze Benedek).

[fusion_builder_container hundred_percent=”yes” overflow=”visible”][fusion_builder_row][fusion_builder_column type=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”no” center_content=”no” min_height=”none”][/fusion_builder_column][/fusion_builder_row][/fusion_builder_container]

kattintson a bezáráshoz
Skip to content