Dornyay Béla 1923-ban érkezett Salgótarjánba. Az akkor 36 éves fiatalember ifjú kora ellenére már ekkor is nagy eredményeket mutathatott fel, hiszen Rózsahegyen (Liptó Vármegye) töltött tanárévei, majd a tatai nyári szünidők alatt két múzeum (Liptó Megyei Múzeum és a tatai múzeum) létrejöttét is megalapozta. Salgótarjánba érkezéséről így ír:
„Több mint 10 évvel ezelőtt: 1923. július 26-ikán vetett a sors Salgótarjánba. Mint mindenhol, ahol csak eddig megfordultam, - úgy itt is, alighogy megmelegedtem, a város és a vidék tanulmányozásához fogtam. Nagyon nehéz volt ez eleinte, mert az éppenséggel nem túl nagy számú bányászati – s földtani irodalmon kívül, alig találtam helyi vonatkozású irodalmat. Ez a helyzet, mondom, nehéz volt, de egyben csábító is, hogy Salgótarjánnal és szép vidékével – mint tudományos értelemben vett terra incognitával – behatóbban foglalkozzam…”
Egykori tanítványai is így emlékeznek rá: csendes, humánus tanárként, aki rengeteget vitte őket kirándulni. Dornyay a szemléltetés módszerével tanított, ismert minden fát, virágot, bokrot; „Mindenről volt mondani valója: növényekről, a kövekről, a tájról, a történelemről, a várépítészetről” – írja visszaemlékezésében Frics Gyula, aki egy alkalommal együtt kirándult az akkor már idős tudóssal.
Számtalan tanulmány született életének ebben az időszakában a legkülönbözőbb témákban: történelem, természetrajz, geológia, épített örökségünk. Salgótarján városáról több fontos adatot gyűjtött, melyeket többek között a Salgótarjáni és a Karancs-Medves-vidék részletes kalauza címmel jelent meg 1929-ben. A kiadványban Fayl Frigyes festőművész illusztrációit, valamint Gábler Vilmos fotográfiáit láthatjuk.
A tanítás és írás mellett a szellemi élet szervezésére is jutott ideje: a ’30-as évek közepén a művészetet és a tudományt kedvelő értelmiségiek számára megszervezte a Balassi Bálint Művész Asztal-társaságot, melynek tagja volt többek között Fayl Frigyes, Bóna Kovács Károly és Bátki József.
Dornyay Béla így emlékezett salgótarjáni éveiről:
„A Salgótarjáni gimnáziumnak 1923-tól 1940-ig voltam tanára és ezen idő alatt, a hivatásom mellett fennmaradt kevés szabadidőmben, igyekeztem, - főleg a tanítás és a honismertetés körébe vágó, - tudományos munkásságot is kifejteni, hogy evvel az e téren is megmutatkozó nagy hiányokat némiképp pótolhassam. (…) Ilyen körülmények között, midőn 1923-ban Salgótarjánba kerültem, bár nem érzem magam hivatásos botanikusnak, mégis – részint a virágok iránt érzett nagy szeretetem, részint a tanítványaimmal együtt rendezni szokott botanikai kirándulásaim, főleg pedig a Salgótarján város monográfiájára irányuló állandó törekvésem – arra indítottak, hogy magam is megfigyeljem és gyűjtsem városunk növényeit, azonkívül minél több és pontosabb növényfenológiai adatnak is birtokába juthassak. Így azután már 1925-ben közöltem néhány növényt Salgótarján környékéről.”
