Így telt nálunk a Múzeumok Őszi Fesztiválja

Így telt nálunk a Múzeumok Őszi Fesztiválja

Programok a Dornyay Béla Múzeumban és a Bányászati Kiállítóhelyen 2021-ben

Múzeumunk ebben az évben is tartalmas és sokszínű programkínálattal várta a látogatókat a Múzeumok Őszi Fesztiválján.

A 16. alkalommal megrendezésre kerülő országos programsorozatra szeptember 27. és november 11. között került sor, és jelmondata a Múzeumi harmónia volt. Többféleképpen értelmezhetjük ezt a mottót. Jelentheti a testi és lelki harmónia megteremtését, utalhat arra, hogy a szellemi felfrissülés a fizikai állapotra is kedvező hatással van; de jelentheti a múzeumi tevékenységek sokszínűségét, a múzeumban jelen levő művészetek és tudományok harmóniáját is. Ezt igyekeztünk mi is megjeleníteni programjainkban.

Múzeumunkban a programsorozat egy különleges kiállítás, a Szín, zene, tánc – Válogatás a Mihályfi-gyűjtemény alkotásaiból című kiállítás megnyitójával kezdődött. Hogyan jeleníthető meg a zene és a tánc a képzőművészet eszközeivel? A kiállítás ezt a kérdést boncolgatja. A tárlaton főként a 20. század elejéről származó festők műveit találjuk, mint Kmetty János, Derkovits Gyula, Rippl-Rónai József, Vértes Marcell, de a kiállított művek között megtalálhatjuk Földi Péter, Czinke Ferenc, Tassy Béla alkotásait is. A kiállítás a Zene szárnyán tematika keretein belül valósult meg, hiszen csupa olyan művet láthatunk, melyet a zene és a tánc inspirált. A megnyitó ünnepséget Laurencsik Liliána és Varga Sándor táncosok produkciója tette hangulatossá.

A fesztivál időtartama alatt több program is kapcsolódott tematikájában a Szín, zene, tánc című kiállításhoz. A Randevú a művészetekkel című előadás elsősorban Vértes Marcell életét és pályáját mutatta be, majd a Madách Imre Gimnázium rajz és vizuális kultúra szakos tanulói egy különleges múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt, melynek során a zene, a tánc és a képzőművészet kapcsolatát elemezték.

Október 8-án a Váczi Gyula Alapfokú Művészeti Iskola tanáraival és tanulóival együttműködve valósult meg a Kép-zene című programunk. A klasszikus zenei koncertet eredeti terveink szerint  Múzeum téren szerettük volna megtartani, ám a hűvös, esős időjárásra való tekintettel, terveinket módosítva, végül zárt térben valósult meg a koncert: Péreli Zsuzsa Kossuth-díjas képzőművész, a Nemzet Művésze Ne féljetek! című kiállításának alkotásai között hallgathatták a zenét a látogatók.

A múzeumi harmónia jegyében a Többszólamú múzeum programtematika keretében valósult meg Shah Timor Középkori templomok Nógrád megyében című filmjének vetítése. A programot a salgótarjáni Tájak – Korok – Múzeumok Egyesülettel együttműködve rendeztük meg. Az egyesület tagjai szép számban jelentek meg a filmvetítésen, hiszen a film nagy érdeklődésre tart számot Salgótarjánban és Nógrád megyében.

Shah Timor filmjének témája, a középkori templomok és várak, a fesztivál során többször is visszatért. Október 20-án nyílt meg Shah Timor A hit és hatalom házai című időszaki kiállítása. A film és a kiállítás anyaga egyaránt nagy segítséget jelentett a várostörténeti versenyre jelentkező tanulóknak, hiszen ebben az évben ebből kellett felkészülniük a vetélkedőre. A novemberben megrendezett programon a diákok szórakoztató feladatokat oldottak meg, és mindannyian jól érezték magukat.

Számos érdekes előadást hallgathattunk meg a fesztivál programsorozatában a legkülönfélébb témában. Az elmúlt év régészeti kalandozásait mutatta be Tóth Krisztián régész, Bodó Balázs régész pedig a főplébánia templom melletti ásatás eredményeit külön is ismertette a Sréter Ferenc Népfőiskolai Egyesület meghívott vendégeként. Buda László fotós és amatőr hegymászó, barlangász Álmok az Eigerről című előadásában az Alpokban tett élményeiről tartott beszámolót. Fürth Vera a múzeumalapító természettudós Dornyay Béla munkásságáról beszélt, Birkás Babett pedig a Kapd el a hamisítót! című előadásában a festményhamisítók izgalmas világába kalauzolta el a hallgatókat.

Múzeumpedagógiai kínálatunk is igen sokszínű volt. A Dornyay Béla Múzeumban és a Bányászati Kiállítóhelyen egyaránt vártuk a gyermekcsoportokat. Péreli Zsuzsa Ne féljetek! című kiállításában a János vitézhez kapcsolódó irodalmi vonatkozású feladatokat oldottak meg a gyerekek, a Mítikus lényeim című foglalkozáson pedig Balázs János művészetét tanulmányozva alkották meg saját mítikus, védelmező lényüket. A Fekete gyémántunk című foglalkozáson a gyerekek a szén anyagával és felhasználásával ismerkedhettek meg. A bánya hangjai és a Múzeum hangjai című foglalkozások rendhagyó műtárgybemutatóval tették lehetővé a gyűjteményben található különböző műtárgyak megismerését. A Mesedélelőtt a múzeumban című rendhagyó tárlatvezetésen pedig a mesebeli kislány, Manka kalandjain keresztül ismerkedhettek meg az Üvegváros tanulmányi raktár csodálatos üvegtárgyaival.

A Madách Imre Gimnázium együttműködésével valósult meg az Ezt nézd meg! című fotópályázat. A pályázatra diákok által készített fotókat vártunk, melyek a múzeum gyűjteményében megtalálható vagy kiállított tárgyról készültek. A benyújtott műveket Shah Timor és Buda László fotográfusok bírálták el, és a legjobbnak ítélt fotókból kiállítás készült.

A kirándulni vágyókat is szeretettel vártuk: a salgói várat a régész szemével mutatta be Szolnoki Tamás régész. Ebben az évben a Pincétől a padlásig című tematika egy rendhagyó formáját választottuk: az Akik a kulisszák mögött dolgoznak című programunkon a látogatókat a múzeum irodasorán vezettük végig, bemutattuk a múzeumban folyó munka sokszínűségét. Ebben az évben a szervezők egy új tematikával, a Tiétek is a múzeum című tematikával jelentkeztek. Ennek célja, az volt, hogy a fesztiválhoz kapcsolódó programokkal kifejezzük a köszönetünket azok felé, akik a koronavírus-járvány ideje alatt a frontvonalban szolgáltak. A Vendégnap a múzeumban című programunkon a Nógrád Megyei Rendőrfőkapitányság kollektívája látogatott el hozzánk, és vették birtokba egy napra a múzeumot.

Természetesen a Bányászati Kiállítóhelyen is szeretettel vártuk a látogatóinkat. Tematikus tárlatvezetésen ismerhették meg az érdeklődők a Lejtősakna titkait, és azt, hogy milyen gondos és rendszeres karbantartási munkákkal lehet a földalatti kiállítóhelyet karbantartani.  A Szerencse fel! című programon a Bányász-Kohász Dalkör zenés műsorát hallgathatták meg a látogatók. A 2003-ban alakult dalkör idén lett nagykorú, fellépéseiket mindig nagy közönségsiker koronázza. A Többszólamú múzeum tematikájában megvalósuló program nem csak a kórus többszólamúságában jelent meg, hanem múzeumunk sokszínűségében is.

Idén is izgalmas és tartalmas hat hét volt a Múzeumok Őszi Fesztiválja. Reméljük, jövőre is velünk tartanak!

kattintson a bezáráshoz
Skip to content