Régészeti feltárás Szurdokpüspökiben

Egy vállalkozás üzemanyagtöltő állomás építését tervezte Szurdokpüspöki határában a 21. sz főút lehajtója mellett, ami egy ismert régészeti lelőhelyet érint. 2021 novemberében a Dornyay Béla Múzeum az Archaeojedi Kft. közreműködésével kezdte el a tervezett benzinkút helyén a teljes felületű feltárást Tóth Krisztián vezetésével, melynek során előkerült a már korábbról, a 21-es út építése idejéből ismerté vált közel 51 ha területet körbe ölelő kettős védműárok és ezek bejárata.

A hatalmas erődítés létesítését a 2014-es feltárások alapján a késő neolitikum időszakába helyezték, azonban a mostani feltárás során az árokból előkerült kevés leletanyag főként a késő rézkor időszakából származott. Az árkokból előkerült állatcsontokból készülő radiokarbon kormeghatározással remélhetőleg közelebb kerül a tudomány az erődítés megépítésének időszakához. Az árkokkal lehatárolt területen belül késő rézkori település szemetesgödrei kerültek elő. Az előkerült leletanyag a késő rézkori badeni kultúra jellegzetes leletei, melyek közül kiemelnénk egy ún. kétosztatú tálat, amely ugyan megrepedezve a talaj súlyától, de közel egészben került elő az egyik gödörből több száz pattintott kőszilánk társaságában. Kibontásakor az eredeti állapotot fényképek segítségével rögzítettük, így a háromdimenziós modell segítségével magát a kontextusát is rögzítettük az utókor számára.

régészeti feltárás szurdokpüspökiben
régészeti feltárás szurdokpüspökiben
régészeti feltárás szurdokpüspökiben
kattintson a bezáráshoz
Megszakítás