Szögbeverő verseny a Rimai Birodalomban

A Múzeumok éjszakáján nyílt meg múzeumunkban a „Rimai birodalom salgótarjáni acélgyára” című kiállításunk. A nem kizárólag ipartörténettel foglalkozó kiállítás rendkívül érdekes relikviákat, dokumentumokat, fotókat mutatott be a Salgótarján történetének igen jelentős szeletét képviselő időszakról.

Ehhez a kiállításunkhoz két foglalkozást készítettünk.

Az egyik egyfajta játékosan gondolkodtató tárlatvezető, melyben a kiállított tárgyak, fényképek, dokumentumok alapos átböngészésével lehetett megválaszolni a kérdéseket.

A másik egy ügyességi vetélkedő volt, melyen olyan feladatokat kellett megoldaniuk a diákoknak, melyek lehetőséget adtak a gyerekeknek kezükbe venni az acélgyárban gyártott termékeket, mint például a szögek, a csavarok, anyák.

A foglalkozás felépítésében két csoportra bontottuk a csapatot, így míg az egyik csoport az ügyességi játékokban vett részt, addig a másik a tárlatot tekintette meg, majd cseréltek. Így végül teljes kép alakulhatott ki a gyerekekben az acélgyár múltjáról.

kattintson a bezáráshoz